Az 5 fő mentális buktató, ami meggátol, hogy megoldd az IR-es problémád-hogyan kerüld el ezeket, és milyen szemlélet mentén érheted el a célod?
Évek óta ugyanaz a lemez, nem úgy nézel ki, ahogy szeretnél, nem úgy érzed magad, ahogy szeretnéd. Nem vagy elégedett.
Eleged van a fölös kilókból, abból, hogy nem tudsz lefogyni.
Elkeserít, hogy nem ehetsz bárhol, bármit és bármennyit.
Folyton éhesnek érzed magad.
Emellett még bűntudatod is van, ha megszeged, az amúgy eredménytelen diétád. Ez odavág az önértékelésednek.
Nem jó az emésztésed, és semmi nem használ.
Gyakran vagy beteg, megviselnek a napi alapfeladatok.
Állandó fáradtság, gyengeség gyötör.
Feszültnek, idegesnek érzed magad, túl sok a stressz, amivel nem tudsz elbánni.
Túrod a netet, váltogatod az orvosaid.
Már sok tanácsot követtél, de egyik se az igazi.
Valami hiányzik az egyenletből, valami az utadat állja.
Ha ki akarod bogozni ezt a gordiuszi csomót, most lépj eggyel beljebb, és figyeld meg, mi olyan van benned, ami akadályoz téged? Lehet, hogy a testi tünetek megoldásában gondolati sémák, beragadások is szerepet játszanak?
Bármilyen meglepő, de a gátak sokszor a saját fejedben vannak és ilyen értelemben, te saját magad vagy az akadálya a haladásodnak.
Néhány ilyen gátat szeretnék leleplezni, melyek tapasztalatom szerint a leggyakoribb mentális buktatók, amik szabotálhatják a sikered.
- Azt gondolod, hogy tudod, mi a helyes módszer az inzulinrezisztencia megoldására és ez a téves hited megakadályoz abban, hogy befogadd a valódi tudást.
Lehet, hogy elfogadtál egy olyan tanácsot, ami rövid távon működött és ezért azt hiszed birtokolod a helyes módszert.
Függetlenül attól, hogy sikerült-e végleg megoldanod a problémád, elhiszed, tudod, mi a jó mindenkinek, ezt még hirdeted is.
Lehet, hogy te most éppen nem csinálod, de amúgy tudod a tutit.
Mire alapozod ezt?
Mert ha ugye nem csinálod, akkor honnan veszed, hogy valóban jó neked vagy másoknak hosszú távon? Miből gondolod, hogy végleg megoldja a problémád, ha eddig még nem oldotta meg?
Ha pedig annyira meg vagy elégedve az eddigi eredménnyel, akkor mi miatt nézelődsz még mindig az IR-rel foglalkozó oldalakon?
Lehet, hogy valami mégsem stimmel?
Ha így van, akkor ezt be kell ismerni, ez az első lépés.
Nem kell semmilyen módszerhez ragaszkodnod, ha még nem jutottál el a végső megoldáshoz! Még akkor sem, ha számodra kedves személy ajánlotta, vagy, ha ez az általánosan elfogadott norma, amit mindenki csinál.
Kit érdekel, hogy mi a norma, ha a norma nem hozza az eredményed?
Nem véletlen, ha valamit nem tudsz hosszú távon csinálni, ez nem feltétlenül jelenti a te akaratgyengeséged, inkább a módszer hiányosságait.
- Nem szánod rá egy igazi terápiára az időd, mondván, hogy te nagyon elfoglalt vagy, nem érsz rá önmagaddal foglalkozni.
Ugye érzed az iróniát? Pedig sajnos szinte minden nap találkozom ezzel a kifogással. Megkeres valaki, segítséget kér, de amikor arról kezdünk el beszélgetni, hogy a saját idejét kell ráfordítani minden egyes nap a gyógyulására, és nem mondjuk csak egy tablettát kell bekapni, akkor jön a nagy csodálkozás és az önszabotáló mondat: “Dehát nekem erre nincs időm…”
Akkor hogy akarsz kijönni a problémádból? Mégis mitől várod az eredményt?
Lehet, hogy eddig ahhoz voltál szokva, hogy ha fáj a fejed, bekapsz egy fájdalomcsillapítót, és ez semmi idődbe nem kerül, de ha minden nap fáj a fejed, csak nem egy tablettától várod a megoldást!?
Ha megkeseríti az életed a túlsúlyod, a fogyásra való képtelenséged, a mozgási nehézségeid, a rosszulléteid, a falási rohamaid, az emiatt keletkező lelkiismeret furdalásod, negatív hangulatod, az enerváltságod, mégis mi éri meg jobban?
Így élni ebben a rossz életminőségben az örökkévalóságig, vagy befektetni pár hónapot az egészségedbe és végleg megválni az IR-től?
Tedd mérlegre a kettőt! Ha fél éven belül teljesen megoldódna mindaz a probléma, ami most ráül az életedre és korlátoz, nem éri meg most áldozni az idődből napi 1-2 órát? És ha ezt most nem teszed meg és romlik az állapotod, mit fogsz mondani magadnak, amikor súlyosabb, akár visszafordíthatatlan problémákkal kell szembenézned?
Komolyan, mi kell ahhoz, hogy ne csak a munkád, a párod, a családod, a háziasszonyi teendők, hanem te is fontos legyél önmagadnak?
Kedvenc példám, amikor a repülőn a stewardess-ek elmagyarázzák hogyan használd vészhelyzet esetén az oxigén maszkot. A legfontosabb, hogy először magadnak tedd fel, csak így tudsz segíteni másokon.
- “Jól vagyok, haladgatok, csinálgatom.”-mondod magadnak, de közben nincs áttörő változás, és eltelnek az évek.
Ez a legrosszabb, ami történhet veled. Hogy becsapod magad és közben eltelik az idő. Az idő mindenképpen el fog telni, csak nem mindegy, hogy közben maradsz ott, ahol vagy, illetve egyre lejjebb csúszol (mivel nincs állandóság) , vagy egyre jobb életminőséggel tudsz élni, egyre jobban.
Te tudod, hogy belenyugszol-e a helyzetedbe, és hagyod leromlani az egészséged, vagy tudatosan értékeled az eddigi eredményeid és kudarcaid és ennek fényében cselekszel.
Sok ember ott akad el, hogy nem mer szembenézni valódi helyzetével és azzal, hogy van-e megoldása vagy nincs?
Ezzel az a baj, hogy ha nem látod, hol vagy most és mi az, amin változtatni kell és mindig ugyanazt csinálod, nem is várhatsz más eredményt, mint eddig.
Mit jelent az, hogy haladgatsz? Lefordítom: pepecselsz valami álmegoldással, amitől időnként jobban, időnként rosszabbul érzed magad. De ha összességében megvizsgálod: nem vagy jobban. Azért mondod, hogy csinálgatod, meg hogy lassanként piciket tudsz előre lépni, mert nem akarod bevallani magadnak, hogy az eddigi erőfeszítéseid nem oda vittek, ahova szerettél volna menni.
Elfordulsz a kudarcoktól.
Pedig nem a te hibád, ha ragtapaszt kaptál a mélyvénás trombózishoz.
Viszont addig nem tudsz lépni a valódi megoldás felé, amíg ezzel nem mersz szembenézni.
- “Elvesztettem a motivációm, mert sokat csalódtam.”
Ha ez logikus lenne, akkor soha nem tanultál volna meg járni.
Hányszor elesik, lecsüccsen a kisgyerek, mielőtt biztosan megtanul járni. Sőt eleinte támaszt keres a bútorokban, az anyja kezében. Később is, amikor már jól megy a dolog, nehezebb helyzetekben pl. lépcsőn segítséget kér. És ugyanez igaz a kismotorra, a biciklire, a rollerre stb. Időbe telik megtanulni. A tanulás folyamata pedig tévedésekkel, bukásokkal jár, hiszen ezen keresztül korrigálsz folyamatosan igazgatod a helyes irányt.
Nem logikus tehát, hogy ha valami többször nem sikerül, akkor elveszíted a motivációd.
Ha sokat csalódtál, éppen hogy még motiváltabb leszel. A motiválatlanság inkább arra utal, hogy valamivel nem akarsz foglalkozni, de nem vállalod fel, hogy nem érdekel.
És ez valóban egy olyan mentális blokk, ami szabotálja még a legszuperebb módszert is.
- “Nincs rá pénzem. Ezt nem engedhetem meg magamnak.”
A legnagyobb tabu a pénz. Egyrészt olyan, mintha nem illene róla beszélni, másrészt egy állandó hivatkozási alap. Még egyszer mondom: egy állandó hivatkozási alapod, arra, hogy mit ne kelljen (most még, vagy soha) bevállalnod, megtenned, mivel ne kelljen szembenézned, mit ne kelljen megfejlődnöd és…mire nem olyan fontos gyűjtened.
Sokan úgy gondolnak a pénzre, mintha születéstől fogva adott lenne az, kinek mennyi pénze van és ezen nem lehetne változtatni. Mintha kőbe lenne vésve a havi kereset, a “kötelező költések”, sőt még a munkahely is. Olyan ez, mintha azt mondanád, életed végéig azt a ruhát kell hordjad, amit csecsemőként rád adtak. Pedig te fejlődsz, változol, növekszel!
Egy bizonyos életkor után nagyon is a te kezedbe van, hogy anyagi fejlődésed milyen irányt vesz, te vagy az, aki tud tenni annak érdekében, hogy meg legyenek a forrásai céljai megvalósításához. Akár tanulással, akár munkahelyváltással, akár önfejlesztéssel, de még az egészséged fejlesztésével is, mert hogy ha jól vagy és sok az energiád, jobban tudsz termelni is. Ez biztos.
Ugyanúgy, ahogy a célokat is te tűzöd ki, a motiváltság is rajtad múlik, úgy neked áll hatalmadban az ehhez szükséges időbeli és anyagi eszközöket megteremteni és senki másnak. Nem valamiféle rejtélyes hatalom, felsőbb erő dönt arról, hogy te mit engedhetsz meg magadnak, hanem bizony te magad. Úgyhogy akárhányszor azt mondod: ezt nem engedhetem meg magamnak, annyiszor korlátozod a valódi lehetőségeidet.
A pénzre való hivatkozás, mindig egy menekülés valamilyen cselekvés elől, amiről azt feltételezed, hogy nehézséged lesz vele és ezért nem akarod bevállalni.
Nem arról van szó, hogy “nincs pénzed” az egészségedre, hanem arról, most figyelj: hogy megtanították neked, mire illik, szabad, lehet költeni a pénzt és te szófogadóan arra is költöd.
Igazából csak arról van szó, hogy milyen az értékrendszered, mit tartasz fontosnak és mit nem és ezen is te tudsz változtatni!
Elfogadott tény, hogy egy lakás, egy autó sok millió forintba kerül. És az is teljesen normális a mai világban, hogy ha te ezt a pénzt nem tudod előhúzni a farzsebedből, akkor hitelt veszel fel, amit akár élethosszig törlesztesz. Miért? Mert neked ennyire fontos a lakás, az autó. Mondhatnék sok más példát is: mobiltelefon, márkás ruha, cipő, ékszer, menő bútor, szenvedély, utazás stb..
Oké, és mekkora érték az egészséged, az életed? Hogy lehet az, hogy egy autóra simán felveszel hitelt, de a saját életedbe eszed ágába sincs befektetni?
Vagy megvárod, míg az élet olyan helyzet elé állít, hogy muszáj leszel magadra is költeni nem csak státusz szimbólumokra, vagy különféle tárgyakra, különben szélsőséges példával élve, elpatkolsz? Akkor majd fontos lesz megengedni magadnak?
És miért kellene megvárni ezt a pillanatot?
Miért nem engeded meg már akkor, amikor az első néhány jelét tapasztalod annak, hogy nincs rendben az egészséged? Pláne, ha már hónapok, évek óta tart és egyre több mindenben korlátoz, rontja az életminőséged.
Vajon mi éri meg jobban: akkor költeni az egészségre, amikor még jó eséllyel visszafordíthatók a negatív irányba mutató folyamatok, vagy akkor, amikor valamilyen maradandó egészségkárosodás nélkül még a” kvázi gyógyulást” sem úszhatod meg?
Halkan kérdezem: a párod, szeretteid, családod vajon minek örülne? Velük mivel teszel jót?
A legfontosabb kérdés pedig, hogy te hogyan akarod élni az életed?
Ezek tehát a legjellemzőbb mentális buktatók:
- azt hiszed nincs időd magaddal foglalkozni,
- nem mered az anyagi forrásokat az egészségedbe fektetni,
- nem akarsz szembenézni azzal, hogy eddig nem jó irányba “haladtál”,
- ciki bevallani magadnak, hogy nincs jó megoldásod,
- a motiválatlanság mögé bújva rettegsz, hogy ki kell lépni a komfortzónádból, ha valóban meg akarod oldani a problémádat.
Néhány egyszerű kérdéssel és a válaszaid tudatosításával a helyes útra tudod terelni magad, nem szabad hagyni, hogy beleragadj rossz, téves gondolatokba! Pláne, hogy ezeket nem tudatosan választottad, hanem tanították neked. Ismerd ezt fel és kezdd el átírni a fejedben lévő negatív hitrendszert, vedd sorra, ami akadályoz és ezeken kezdj el dolgozni, hogy előre lépj a megoldásban!